Míg mentek Yusu csak egy dologra gondolt, végig csak azon elmélkedett miképpen vethet véget ennek az állapotnak. Tudta megtehetné azt is, hogy az éj leple alatt egyszerűen visszaindul szeretett hegyei közé. Eljátszott egy ideig a gondolattal. Elképzelte tanítványait amint évekig várják, legendákat szőnek eltűnéséről és visszatéréséről. Elképzelte és nem tetszett neki, amit látott. Az úton végig kell menni, bárhová vezessen is.
Két nap múltán meglátták a város falait. Körben, mint patakok és folyók a tengerbe, emberek sora igyekezett a kapukon befelé. Közeledett az ünnep. Yusu és társai is belesodródtak egy, a város felé tartó ember-folyóba. A menetelők közül sokan már ismerték őket. Néhányan pálmaágakat lengetve leborultak elé. Egy idősebb ember kit már két fiának kellett tartani, hogy el ne essen így kiáltott:
„Áldott, aki jő az Úr nevében. Ő lesz a nép új királya.” A tömeg éljenezni kezdett, aztán valaki egy szamarat hozott, és invitálta Yusut, hogy üljön fel rá.
Yusu éltében először felkapaszkodott egy idegen lény hátára közben arra gondolt vajon ez a békés teremtmény következő életében emlékszik-e majd rá legalább áttételesen, hogy minek lett akaratlanul a részese? Elég lesz-e rá a következő élete, hogy megértse mi történt vele?
Folytatás>>A fiú13fejezet