Hazafelé
Némán lépdelt a meredek ösvényen lefelé. Kezével jelezte a hírhozónak, hogy ne szóljon. Egyre gyorsulva ereszkedett. Fejébe nem tértek vissza a gondolatok egész teste, egész valója lépdelt lefelé a köveken. Valahol messze egy érzés próbált néha tétován megnyilvánulni, de elűzte. Gépiesen ment, csak amikor egy kanyar után megpillantotta az alant sötétbe boruló várost állt meg egy pillanatra. Mélyen beszívta a levegőt s vele a tudást, apja várja odalenn, várja és küzd.
-Yusu! Apád…- érte utol az öreg szolgáló fuldokolva.
– Tudom, sietni kell, te csak maradj! – Újra neki lendült, de már nem a kanyargós ösvényen száguldott, hanem egyenesen lefelé a meredélyen. „Yusu!!!” hallotta még a kiáltást az égből.
Az öreg szolgáló nézte a mélybe zuhanó alakot. –Vége- motyogta maga elé. – Mindkettőnek vége!
Yusu könnyedén ért földet, harmincméternyi zuhanás után, oly puhán mintha selyem kelmék kazlába ugrott volna s nem sziklás talajra. „Nem szabad elkésni!” -szökellt tovább.
A ház félelmetesen csendes volt. Néma arcok néztek rá szemükben félelemmel.
irodalom, képek, blogok, életmód, zen, filozófia, ezotéria, jóga, szerelem,
