A fiú 2. fejezet

Hajnal
Az óra könyörtelen prüttyögése vetett véget a nap legszebb óráinak. Hét múlt két perccel. Prebari Viktor utálkozva nyomta meg a civilizáció leggonoszabb vívmányának apró, fényes gombját. A gusztustalan elektronikus nyöszörgés elhallgatott. Prebari újra elolvasta az utolsó néhány sort, aztán kikapcsolta a számítógépet. Végtelen elégedettséget érzett, az első fejezet elkészült. Pár nap múlva biztosan javítani fog rajta, de ez nem számított akkor már lesz mit javítani.
Második regényének írásakor találta ki ezt a módszert, hajnalban írni, hajnalban, amikor még nem szívták ki belőle a nap eseményei minden erejét. Nekilátott a készülődésnek. Kilenckor fog órát adni a harmadik évfolyamnak, addig még rengeteg ideje van. Nézte az arcát a tükörben. Harmincöt évének még nem sok maradandó nyoma volt. Általában sokkal fiatalabbnak nézték a koránál. Habot kent magára, a fehér keret felett szemei zölden világítottak, mint a macskának. Mint egy kandúrnak, ezt Tímea szokta mondani. A borotválkozó tükörben megjelent Tímea vastag vörösesbarnára rúzsozott szája amint azt suttogja „ Olyan a szemed, mint egy kandúrnak. Bakzómacska.”
Módszeresen kaparta le a fehér bevonatot, s vele a szőrt is. Délután háromkor találkozik vele. Tímea szőke volt, magas az északi nők hibáival és erényeivel. Szép volt, kívánatos csak kissé nagydarab a mindennapi kapcsolathoz, Prebari 190 centis magasságával és kilencvenöt kilójával is kiskamasznak érezte magát mellette. Tímea kérkedett eltúlzott méreteivel, mindig a legmagasabb sarkú cipőket hordta, a legfeszülősebb blúzokat melyek nem hagytak kétséget mellbőségét illetően, s a lehető legrövidebb szoknyákat, hogy valószínűtlenül hosszú lábai és meglehetősen izmos combjait mindenki megbámulhassa.
Folytatás>>