Ma reggel olyan történt velem, ami alapvetően megmagyarázhatja a most következőket. Reggel, miként minden vasárnap, elsétáltam a boltba. Az úttesten tükörjég, ahogy az így január végén mifelénk illik. A járdák itt-ott 30 cm hóval borítottak. Az oda út problémamentes volt, ám hazafelé, amikor befordultam az utcánkba, szó szerint kicsúszott a lábam alól a talaj és hanyatt vágódtam. Pont arra az oldalra értem le, amelyik kezemben a szatyrot tartottam, így nem igazán tudtam tompítani. A lényeg, hogy iszonyatosan bevertem a fejem, egy pár pillanatra az eszméletemet is elvesztettem, azt hiszem.

Otthon, míg próbáltam kipihenni a történteket, arra gondoltam, ha koponyaalapi törést szenvedek, akkor lett volna belőlem egy statisztikai adat. Lehet, több hivatal is beírta volna az aktuális Excel táblázat megfelelő oszlopába a rám vonatkozó adatot vagy adatokat. Mert manapság ez dívik, mindent táblázatokban gyűjtenek és az azokból különböző kritériumok alapján leszűrt információkból próbálnak meg eligazodni az adott témában. Ez bizonyos korlátok között működhet is, ám láthatjuk, a gazdasági válságokat, a katasztrófákat, csődöket és egyéb anomáliákat mégsem tudjuk elkerülni.

Nem tudjuk, mert a világ működése sokkal inkább hasonlít egy kockajátékhoz, amelyben nem véges, hanem végtelen sok eredmény jöhet ki, s a statisztika csupán valószínűsíti, de nem hibátlanul jósolja meg egy adott beavatkozás következményeit. Az emberben azonban, főleg az ember által alkotott társadalmi struktúrákban, hihetetlen igény van a tökéletes kontrollra. Mindent tudni akarunk, és mindent szabályozni akarunk, elképesztő dolgokra születnek törvények, rendeletek és néha az átlagember számára elképzelhetetlen dolgokra jönnek létre hivatalok. Ám mindez mintha csak arra volna jó, hogy újabb és újabb próbának tegye ki az emberi kreativitást. Hiszen mire egy jogszabály, mely a kontroll céljával jön létre, törvényerőre emelkedik, addigra már megvan a kiskapu, amelyen át megkerülhető, mert az ember hajlamos mindig rövidebb utat keresni.

Kontrollra való törekvés tehát és igény a kontroll elkerülésére, ez a kettősség irányítja a modern ember életét. Az egyén azonban a tudata mélyén pontosan tudja, hogy a tökéletes kontroll elérése csak hiú ábránd és az erre létrehozott szervezetek költségei ablakon kidobott pénzek, a világ újra és újra áthullik a táblázatok rácsain.

Nem véletlenül örvend a foci töretlen népszerűségnek, és növeli folyamatosan rajongói táborát. Az élet valóságos leképezése, hiszen miközben csodálatos képességű játékosok, szinte tökéletes kontroll alatt képesek tartani a labdát ideális körülmények között, ám a játék állandóan változó szituációi folytán ők is hibáznak, és nem is keveset. Ezért fordulhat elő oly gyakran, hogy a kis csapat megtréfálja a nagyot, s a totó vagy tip-mix táblázatok rácsai közt a törvényszerűségeket jobban kihasználók, a játékszervezők zsebébe potyog a pénz. Az élet ott is legyőzi a kontrollt, miként a valóság más területein is.

Minden gondolat kockadobás, írta Mallarmé, minden mozdulat és maga a létezés is csupán egy sok kockával játszott szerencsejáték, mondom én.

Megtapogatom a fejem, ahol bevertem. Már nem fáj, csak a szemeim mögött érzek apró, szurkáló fájásokat. Talán olcsón megúsztam, majd kiderül, melyik táblázat melyik oszlopába írják be a nevemet. Remélem, miközben a jégpáncélon fennakadtam, a táblázatok rácsain sikerült áthullanom. A kockadobás soha nem törli el a véletlent, írta Mallarmé, mint ahogyan a táblázatok sem, írom én, s a számítógépemben szilíciumból épített „és vagy” kapuk digitálisan szállítható üzenetté kódolják, aztán az olvasók gépei szépen visszakódolják, s ha nem történik semmi hiba, ugyanazt látják majd, amit én beírtam, de, hogy ugyanazt is értik, azt már nem garantálhatom.