Az eső hangjaira ébredek. Dobolás a terasztetőn, csorgó, csobogó hang a csatornákból. A szürke reggel, tépett szélű felhők lábvizében mosdik. Most nem bánom, ha már vége a nyárnak, akár eshet is.

Én mindig szerettem az esőt, csak néha rosszkor jött. Mint amikor az ember valamiből, amit szeret, túl sokat eszik.
Amikor aput temettük, akkora eső volt, hogy az utca vad folyóvá változott. A temetésre érkező vendégeknek az öcsémmel gatyára vetkőzve, mezítláb építettünk padlókból utat az elöntött udvaron át a kocsikig. A szertartás alatt végig szakadt, ott jöttem rá, hogy így van ez jól, az eső velünk sír és aztán lemossa rólunk az előző két hét gyötrelmeiből azt, ami lemosható, hogy csak az maradjon, az a néhány soha el nem tűnő repeszdarab, ami újra és újra nyitja a sebet a szívünkön.

Most, amíg írom ezt, a kinti esőből most is egy csepp araszol a szemem sarkából az államig.

Kimegyek a tóhoz, a halak vidáman szürcsölik az oxigént hozó cseppeket. A kert körben, ebben a szűrt fényben is gyönyörű.
Fűben, fában van az orvosság, szól a mondás. Miként a szépség is ott van mindenütt, a fűben, a fában, a kövekben, az esőben, a szélben, a napfényben és bárhol, ahol hajlandóak vagyunk meglátni. S mert ott van, ha felismerjük, ha nem félünk bevallani legalább magunknak, hogy mennyire szükségünk van a szépre, akkor az is kiderül, mennyire gyógyító tud lenni egy-egy elkapott gyönyörű pillanat.

Az eső rengeteg ilyen pillanatot szül, a hangjaival, a növényeken időző, s komótosan hullni készülő cseppjeivel. Ha akarjuk, igazi mesevilág, csoda, melyet átélni jó.

Mert folyamatosan szükségünk van az ilyen apró csodákra, hogy elhiggyük, a kicsi dolgok is fontosak. Kell a mindenben felismerhető szépség, hogy tudjuk, a szívünk ereje nem a köré épített falakból van, hanem az ilyen apró csodákból.

Mert lehet, nem sikerült minden úgy, ahogy szeretnénk, sem a személyes életünkben, sem a közösségnek, melyhez tartozunk, de ez nem lehet ok arra, hogy feladjuk a szépség szeretetét és keresését.

Sokan dolgoznak azon, hogy rosszul érezzük magunkat, politikusok, hírszerkesztők, megmondóemberek, meteorológusok, és a született pesszimisták, akik még a legjobb helyzetből is megpróbálják kihozni a rosszat. Sokan vannak, de nem elegen, mert az eső beszivárog emlékezetünk hajszálrepedéseibe, hogy kimossa belőlünk leülepedett rossz emlékeinket. Nem kell mást tennünk, csak figyelni és hagyni, hogy megtörténjen.