A Szanácsi utca
Hogy is mondta Thomas Mann? „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” Ne legyünk hát kicsinyesek, nézzünk bele ebbe a kútba, és élvezzük, hogy láthatunk egy történetet, nem egy, hanem több Józsefről, akik kiemelkedtek ebből a kútból. Ha nem is a néhai József magasságáig, de feljebb, mint előre jövendölhető lett volna.
Szanács, a valamikori Scanas falu a mai Somogysziltől északra feküdt, nevét Szanács szőlőhegy őrzi. Ezen immáron neves települést már az Árpád korban is emlegették, talán tudva, hogy „mily dicső utódok” hordozzák majd nevét a XXI. században.
Milyen volt a Szanácsi utca? Hát bizony, szilárd burkolat híján nyáron poros, ősszel, télen pedig sáros. A gyermek szemével visszaemlékezve azonban roppant élénk, mozgalmas hely volt, érdekes, dolgos felnőttekkel, igazi rosszcsont gyerekekkel. Egy valódi világ volt, egy kisfalu mikroközössége. Mivel a szőlőhegyre a Szanácsi utcán át vezetett az út, ezért az egyik, ha nem a legforgalmasabb utca volt a faluban. Az áthaladók hozták, vitték a híreket, ezért az utcában lakó asszonyok az átlagnál jobban értesültek voltak, az utcácska egyfajta pletyka központként is működött.
Minden ember szerencsés, akinek a szívében, saját múltjának kútja mélyén ott van egy Szanácsi utca, egy ideális hely a gyermekkornak.
Gyermekként az évszakok körforgásában jártunk gyümölcs vadászatra, egyik portától a másikig. Volt, akinek remek korai cseresznyéje volt, aztán termett itt igazi ropogós nagy szemű cseresznye, talán a faluban a legjobb ilyen fa Ősziék kertjében állt. Aztán voltak híres szilva, barack, körte, alma termő helyek, és persze dió. A Gizi néniék kertjében álló diófára szinte naponta felmásztunk, sportból, hogy aztán ősszel marékszám együk tövében a vékonyhéjú, gyermekkézzel is könnyen törhető diót. Tyúkosék mögött volt egy üres telek, esténkét ott ment a foci csata, kicsik és nagyobbak üldözték a labdát, még ma is hallom a fülemben a gyerekzsivajt.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy szombaton olvastam egy cikket az Őszi Zoliról, aki mesekönyv illusztrátorként és karikaturistaként ismert. Első és valószínűleg egyetlen mesekönyvem az ő biztatására íródott és természetesen ő is illusztrálta. Ugyanabban a lapban olvastam a Sámoly Feri véleményét, aki az agrárkamara elnökeként nyilatkozott. Akkor kezdtem el gondolkodni, ki mindenki is indult ebből a poros közegből, s persze rögtön az öcsém, Nyári Zsolt szobrász jutott eszembe. Ám voltak, akik a jogi egyetemig vitték, s van, aki ma komoly vállalkozást vezet.
Végig olvastam az egészet, már tudom, nem is olyan mély az a kút, s mert minden vízben magát látja az ember, így önfényezésnek nem rossz, de érdekes témának kevés, amit írtam.
A Szanácsi utca őrzi titkát a párolgó időben, s mi, akik onnan jöttünk, azt hisszük, számított, hogy onnan. Mások másik utcára esküsznek, de egy biztos: minden ember szerencsés, akinek a szívében, saját múltjának kútja mélyén ott van egy Szanácsi utca, egy ideális hely a gyermekkornak.