Furcsa jelenségnek lehetünk tanúi. Ez az egész folyamat, mint minden rossz, valószínűleg a politikával kezdődött. Általa és miatta kezdték elveszteni a szavak a jelentésüket. Az élő beszédben természetesen jelenlévő töltelékszavak után, a politikai üzenetekben, beszédekben megjelentek a töltelék mondatok, aztán a töltelék bekezdések, egészen odáig, hogy néhány hívó szó köré csoportosítva ma már egy politikus beszédében, interjújában a töltelék veszi át a valódi beszéd szerepét.

Ez a jelenség kicsit másként, de az internetes kommunikációban is jelen van, csak ott a töltelékhalmozás helyett, a rövidítés, egyszerűsítés játssza a főszerepet. Ráz a hideg a pöritől, főleg meglett emberek szájából visszahallva, az üzi, a vok, az am, és így tovább, egy folyamat cseppet sem szívderítő végállomásai.

Aztán ott vannak még a túlzások. Mindenki mindenkit puszil, minimum imád, csak akkor nem drága, ha haragszik rá a másik. Az anyázós blogbejegyzésekről most nem írnék.

Tehát a szavak jelentése, jelentősége szabadságra ment. Mert, ha mindenki a drágánk, akkor a drágánk az valójában ki, vagy mi? Minek nevezzelek, ha a fokozásokat soha nem látott senkikkel kimerítve, megjelensz itt mellettem a gépnél. Te is csak a drágám vagy, mint távol lakik Mária, vagy te több vagy annál? Igen, bizonyosan több vagy, de mi az a több? A választ nem találjuk, sem a szinonima szótárakban, sem az értelmező szótárban, de még a processzorban, memóriában kerengő bitek közt sem.

Néma csönd, ennyi csupán a válasz, és sokszor lehetne ez a jó válasz. Nagyon kedveltek a székely viccek, amelyek egy fajta szűkszavúságot figuráznak ki. Mindenki nevet rajtuk, ám azon kevesen gondolkodnak el, hogy ez a fajta minimál kommunikáció nem butaságot, hanem megfontoltságot és a szavak jelentésének pontos ismeretét jelzi. Azok a fajta emberek még tisztelték a szavakat, és bár keveset beszéltek, a pörköltet sose hívták pörinek, mely kifejezés – ráadásul kimondva – alig rövidebb az eredetinél.

Akik még ma is tisztelik a szavakat, azok tudják, hogy mi, mit jelent és azt is tudják, hogy a drágám hova tehető, és azt is tudják, hogy a kimondott szó csak akkor ér valamit, ha aki kimondja őket, az tisztában van vele, mit mondott. Sajnos ez az emberfajta kiveszni látszik. Hogy ebben mennyi szerepe van a politikusoknak, és mennyi az internetnek, szerény lehetőségeim nem engedik megfejteni.

Ám annyit elmondhatok, a magam módján próbálom megóvni a jelentéseket az eróziótól, de ez tudom, kevés lesz. Eljön a nap, amikor bármi, bármit jelenthet, és akkor egyszerűbb lesz nem mondani semmit, hiszen az se lesz kevesebb fél óra beszédnél.