kezdet az első szó kimondatott s mint egy végzet elindult a vers s többé nem lehet visszahozni a szó előtti csendet az üres papírt mely fehéren várja végzetét nem nincs erő mely visszaszívná számba a szavakat tollamba a tintát most…
Kategória: Vers
Homok, kő, papír
az idő-homok felissza életünk tetteinktől nedves múlt időn tétovázva ízlelgetjük a felismerést semmit nem értünk kövek közt várunk mint ki -nem-nyílt virág csipkés árnyékok bujkáló fények mögött rejtőzködünk a könyvet lapozd ha látni akarsz a betűk árnyékai a sorközök…
Mint a hegy
tépj el egy papírt s vele a csendet éld át hogy múlik el sercegve egy levél hogy támad mozgolódás a némaságban aztán nézd amint havaznak szállnak a fecnik szilánkjai a szerelemnek tépj el egy papírt s vele a mindent…
Undor
fekete lyukak szemeid elnyelnek örökre nevetésed üveggolyói gurulnak elém nyakam töröm vidámságodon felettem lengedez melled gyümölcse minek kínálod mire magam is vágyom köldököd kráterébe tévednek sóhajaim öled sikamlós szonett megbotránkoztat s felizgat hajnalonként a vesztesek szomorúságával várom a napot…
Szirének
meg lehet-e dugni a sziréneket a hangjukból ítélve nem nagyon elképzelem ahogy kiszivárog visongásuk az ablakon beleivódik a fűbe fába a éppen aludni készülők agyába hogy odavésse mindörökre ki szirénnel dug másnap ki lesz röhögve